ERP rendszer

Hogyan válasszunk vállalatirányítási (ERP) rendszert?

19+1 szempont a sikeres döntéshez

Szervezeti mérettől és igényektől függően több vállalatirányítási rendszer (ERP – Enterprise Resourse Planning system) biztosító szolgáltató közül válogathatunk. Azon vállalatok, amelyek digitális transzformációjuk során integrált alkalmazást vezetnek be úgy az üzleti folyamataik támogatására a piaci versenyképességük növelése érdekében, mind számos technológiai, szolgáltatási és személyügyi háttérfolyamatot automatizálnak költséghatékony működésük megvalósítása céljából, mindenképpen érdemes a felhasználhatóság, támogatás, funkcionalitás és ár-érték arány szempontokat mérlegelnünk az optimális döntés érdekében.

Az alábbiakban összeszedtem mindazon szempontokat, amelyek segítenek eligazodni a vállalatirányítási rendszerek kiválasztásában.

1. A szervezet méreteihez igazodik.

A vállalatirányítási rendszerek (ERP) ma már elérhetőek a kis- és középvállalkozások számára is, ugyanúgy, mint a nagyvállalati megoldások az erőforrások tervezéséhez és menedzsmentjéhez. Első rendszerei kifejezetten a gyártási-termelési vállalkozásoknál az 1970-es években már jelen voltak az Egyesült Államokban. Az 1990-es évekre váltak igazán nagyvállalati „erőforrástervező” rendszerekké, majd a 2000-es években az internet, valamint a kis- és középvállalati megoldások segítségével a hozzáférhetőségük és használhatóságuk is rohamosan mértékben elkezdett fejlődni.

Napjainkban jelentős szerepe van a nagyvállalati és multi környezethez illeszkedő, iparágakra is specializált vállalati erőforrás tervező (ERP – Enterprise Resource Planning) rendszereknek, de elmaradhatatlanok a kis- és középvállalkozások számára készített, egyedi üzleti igényeiket is figyelembe vevő, költséghatékony megoldást kínáló vállalatirányítási szoftverek.

A vállalatirányítási rendszerek (ERP) funkcionalitásukban, területeikben és költségeikben is illeszkednek a szervezet méretéhez és területeihez, moduláris felépítésüknek köszönhetően a szervezetekkel együtt tudnak fejlődni és gyakorta skálázhatóak a mengnövekedő igények teljesítése érdekében.  

2. Üzleti igényekhez és célokhoz tervezve.

Az üzleti területek és az információ-technológia összefonódása olyan eredményekhez vezet bennünket, amelyek új perspektívákat nyitottak a piaci versenyben. A vállalatirányítási rendszer legfontosabb célja, hogy az üzleti érdekeket szem előtt tartva segítse a szervezet céljainak elérését. Bevezetésekor fontos szempontként tekintsük arra, hogy mely területen fogja leginkább segíteni a munkánkat, hoz majd profitot, segít a megtakarításokban vagy hol-milyen üzleti értéket képvisel. Tegyük fel magunknak a kérdés, hogy „Mi az ami a legtöbb munkát igényli?” vagy „Mi az ami a legnagyobb problémát vagy hibát okozza munkavégzésben?”, „Mik azok a funkciók, amelyek leginkább hiányoznak?”  – Ezen kérdések segítenek elindulni azon az úton, hogy elkezdjünk azon gondolkozni, miként segíthetnénk a vállalatunk eredményességét és munkatársaink munkáját.

Az operatív kérdések tisztázása mellett fontos, hogy a szervezet küldetését, a hosszútávú célokat is tisztázzuk és szem előtt tartsuk a vállalatirányítási rendszerünk (ERP) optimális kialakításakor.

Egy kellően átgondolt és felépített vállalatirányítási rendszer iparágspecifikusan működik, az egyedi ügyféligényeket is megvalósítja, logikusan felépített és az ügyviteli rendszerbe integrált, valamint szakszerű üzemeltetés és biztonságos működés jellemzi.

3. Bevezetése befektetés.

A vállalatriányítási rendszerek (ERP) bevezetése tervezhető költségű és ma már könnyen megteremthető informatikai hátterű az internet és felhőalapú-szolgálatások terjedésének köszönhetően. A jól méretezett rendszer optimális erőforrásigényű és nincs szükség felesleges hardverbeszerzésre sem. Ahhoz, hogy a bevezetése sikeres legyen alapvető a megfelelő kommunikáció és az együttműködés a beszállító és a cégünk között.

Bevezetésének költsége állhat szoftvertermék licensz- vagy fejlesztési díjából, külső munkadíjakból és belső bérköltségekből, esetleg hardver és kiegészítő szoftverbeszerzés költségekből, valamint a rendszer üzemeltetési költségeiből.

Ezen kiadásainkra érdemes befektetésként tekintenünk, hiszen kontrolling területen akár a felére időráfordás-csökkenést is hozhatunk, javíthatjuk az ügyfélelégedettségünk, a marketing kampányaink jobb megtérülését, csökkenthetjük az adminisztrációs terheket HR területen, pénzügyi területen elkerülhetjük a problémákat, de csökkenthetjük a raktározási költségeinket és a szervezeten belüli téma- és projektmenedzsmentet, ill. logisztikai ellátó-láncunkat is optimálisan működtethetjük.

4. Rendszerszemlélet és modularitás.

A vállalatirányítási rendszerek egyik legnagyobb előnye, hogy a cégen belüli egymástól elkülönülten működő területeket, az azokon alkalmazott folyamatokat, állapotokat és a rendelkezésre álló információkat rendszerben kezeli, lehetővé téve így az összekapcsolásukat. Az egymástól elszigetelten meglévő információk és adatok, az azok alapján létrehozott és működtetett folyamatok működése gyakorta veszteségesnek tekinthető. A vállalatirányítási rendszer modularitása nem csak azon lényegi kritériumot biztosítja, hogy a vállalat egy-egy működési területét lefedje, hanem ezen területeket alrendszereként kezelve, az adatokat és információkat, valamint az end-to-end folyamatokat felhasználva szinergiát biztosítson a rendszer működésében.  Rendszere más rendszerekkel kiterjeszthető, bővíthető és egyben tovább fejleszthető is.

5. Vezetéstámogató.

A rendszer integráltsága, modularitása segítséget nyújt a vállalatunk valamennyi területét átfogó vezetési-irányítási funkciók megvalósítására. A szervezet kialakítása, hierarchiája kezelhető a rendszerben, de külön feladatok, témák és projektek esetében az azokra létrehozott mátrix szervezési formát is támogatja. A feladatok tervezése, szervezése és ellenőrzése a vezetés valamennyi szintjén megvalósítható. A feladatok workflow rendszerben kezelhetőek, így annak végrehajtása követhetővé és mérhetővé válik.

Vállalatirányítási rendszer használatával az szervezet részére rendelkezésre álló erőforrások tervezése, elosztása és menedzsmentje is biztosított, a munkafolyamatok automatizálása (workflow) egyszerűen megtervezhető és szervezhető a modellezés és a résztvevők összekapcsolása által.

A vállalatirányítási rendszer javítja a szervezeti információk és adatok rendelkezésre állását, így segíti a vezetői döntéseket. Ennek érdekében valós idejű információt biztosít, helytől függetlenül, valamint jelentéseket, áttekintő táblázatokat és a fő üzleti folyamatokhoz azonnali hozzáférést biztosít.

6. A kontrolling területet modernizálja.

Legyen szó stratégiai vagy operatív, projekt, illetve részfolyamatok kontrollingjáról, azok end-to-end folyamatszemléletben történő megújulása elmaradhatatlan a vállalatirányítási rendszerünk bevezetésekor.  A vállalatirányítási rendszerünk digitalizálja és korszerűsíti a tervezést.

A szervezet működésének hatékonyságát növeli az, hogy vállalatirányítási rendszerének kontrolling alrendszere csatlakozik a funkcionális területek adatbázisaihoz és az abban rögzített adatokat és kinyert információkat közvetlenül használja fel kimutatások, riportok és elemzések összeállításához. A kontrolling területen használt adatok így mindig naprakészek, folyamatosan frissülnek, ezáltal mindig pontos mennyiségi és költség analízisek készíthetőek a segítségével. 

Döntéstámogató funkcióját a fő mutatószámok (KPI – Key Performance Indicators) alapozzák meg, amelyek a vezetés munkavégzését segítik. Az egységesen létrehozott fő mutatószámok a vállalat teljesítményének mérését teszik lehetővé a terv-tény adatok összehasonlítása által.  Elvégezhetők vállalat-specifikus és iparág specifikus lekérdezések is, amelyek paraméterezhetőek és így több aspektusból is megvizsgálható, modellezhetővé válik egy-egy terület eredménye.

7. Szabványosítást, standardok használatát támogató.

A rendszer segítségével az üzleti folyamatok standardizálhatóak és automatizálhatóak, ezáltal a folyamatokbeli hibák kiküszöbölhetőek, működésében hatékonyság- és eredményesség javulást eredményez és kiküszöbölheti az emberi-tényező általi mulasztások, pontatlanságok és hibák.

8. Adatalapú, adatraktár és adatmenedzsment funkcionalitással.

A szervezeten belülről származó, vagy kívülről érkező nyers adatokat a rendszer feldolgozza, lehetővé teszi azok összevetését, értékelését, értelmezését és integrálását, valamint az információk kiértékelésre kerülhetnek megbízhatóság, relevancia és fontosság szempontjából is. Az adatfeldolgozás során így létrejövő információknak már lehet azonnali, nyilvánvaló és jelentős értéke, amelyek integrálásával és felhasználásukkal kialakul egy koherens kép, amelyeknek a döntéstámogatásban van szerepük.

A digitalizált, adatalapú működés megteremti a valósághű, értelmezhető és egyértelmű üzleti adatok nagy mennyiségben történő gyűjtését, bevitelét és rögzítését, valamint az információk létrehozását, azok pontos és időben való kimutathatóságát és jelentések készítését.

9. Szervezeti információk és tudás gyarapítása.

A vállalatok és alkalmazottaik részére kritikus jelentőséggel bír az adatok, tágabb értelemben a rögzített információk formájában összegyűjtött és felhalmozott, felhasználásra váró tudás. A rögzített tudás, annak összetevői később visszanyerhetőek, megismerhetőek, átadhatóak és elsajátíthatóak. Az így megszerzett tudás lehet írásos formában, de a rendszerek biztosíthatják a rajzokkal, képekkel, videóanyagokkal, hangfelvételekkel és külön jelekkel történő rögzítést is.

Az adatok szervezeten belüli és szervezeten kívülről történő gyűjtése, majd megértése és értelmezése a vállalatirányítási rendszer valamennyi fő területén jelen van, így teljes és átfogó képet kaphatunk a segítségével valamennyi területről.

10. Eredményes és hatékony kommunikáció.

A dinamikusan változó piaci környezetben a munkatársaknak belső és külső partnereikkel kell együttműködniük, céljaikat megvalósítaniuk és a szervezet fennmaradását biztosítaniuk. Ezen eredményes együttműködés feltétele az információk cseréjének biztosítása a célok és a tevékenységek összehangolása érdekében.

A vállalatirányítási rendszer (ERP) segíti a belső és külső kommunikációt, email, SMS, chat és kép- és hangátviteli funkciói segítségével. Jellemzője, hogy több eszközön és platformon és eszközön is használható, így a munkatársak az asztali gépüktől távol, az okostelefonjukon, tabletjükön is elérhetik máshonnan az üzenetkezelési funkcióikat.

11. Javuló adatvédelem és -biztonság.

Ahogyan az információ egyre nagyobb értékkel bír, úgy válik egyre fontosabb szemponttá a vállalatunk saját adatainak védelme és biztonságos disztribúciója. Az információbiztonsági incidensek száma sajnos évről-évre emelkedik. A vállalati adatok mellett az állami-kormányzati adatok sincsenek teljes biztonságban.

A szervezeti információk, a felhalmozott adat jelentős vagyont képviselhet, amelyek sérülése és nem megfelelő kezekbe való kerülése súlyosan sértheti a cég üzleti érdekeit és hátrányos helyzetbe is hozhatja a piaci versenyben.

Fontos szempont az, hogy csak a megfelelő jogosultsággal rendelkezők férhessenek csak hozzá az adatokhoz és pontosan a címzett(ek)hez jusson csak el az információ betekintésre, garantálva annak sértetlenségét. Továbbítás során titkosításhoz gyakorta jelszavas tömörítés, a sértetlenség garantálásához digitális aláírások vannak gyakorta használatban, de létrehozhatók külön titkosítási és kriptográfiai funkcionalitások is a nagyobb biztonság érdekében.
Az adattovábbítások a szervezeten belül és kívül is zajlanak, így adatvédelmi szempontból ezen folyamatok figyelemmel kísérése kiemelt jelentőségű a vállalatoknál. Aktív és folyamatos monitorozásával az adatkezelések során rámutathatunk a biztonság résekre, de a hatékonyságot és redundanciát növelő párhuzamosságokat is megszüntethetjük.
A vállalatirányítási rendszerhez, így az abban tárolt adatokhoz és információkhoz való hozzáférést a jogosultsági körök, csoportok és szintek megfelelő szabályozása, engedélyezése biztosítja alapjainban. A jelszavak és védelem, vagy mágneskártyák használata, valamint a bejelentkezések és hozzáférések naplózása segítik a megelőzést, valamint az adatok illetéktelenek történt eljutásának felismerését.

12. Átfogja a kulcsfontosságú területeket.

Jól megtervezett és üzleti igényeink szerint alakított vállalatirányítási rendszerünk a szervezeten belüli komplex működési folyamatokat képes összefogni és értékelhetővé tenni. Átláthatóvá teszi a terveket, a munkafolyamatokat, a hibákat és elakadásokat, valamint az eredményeket, de még a munkatársak és együttműködők időbeosztását is láthatóvá teszi.

Kulcsfontosságú területei változóak lehetnek vállalattól függően, így a marketing, ügyfélkapcsolat-kezelés, termelés-gyártás, a HR és munkaidőnyilvántartás, számvitel és ügyvitel, kontrolling, de fuvarszervezés, a raktár- és készletkezelés, a logisztikai ellátási lánc, valamint a projekt és folyamatmenedzsmentet szakterületeket is felölelheti modulárisan felépülve.

13. Javuló ügyélkapcsolat-kezelés és marketing eredmények.

Ügyélkapcsolat-kezelés (CRM) és marketing funkcionális területei támogatják a meglévő és potenciális ügyfelek kezelésével kapcsolatos külső és belső folyamatokat és információkat. A CRM rendszer segítséget nyújt az ügyfelek szegmentálásához, adott paraméterek szerinti leválogatásához és biztosítja az adatok továbbítását vagy exportálását más rendszerekben történő felhasználás érdekében. Az ügyfélkezelés mellett a visszajelzéseket is tárolja a későbbi feldolgozás és elemzés érdekében. (pl. megkeresések eredményei). CRM rendszer alkalmazásával a cég kezelheti az ügyfélszolgálati és értékesítési üzleti munkafolyamatokat, az ügyféltörzsadatokat, a kedvezmények rendszerét, növelheti a marketing befektetések megtérülését (ROAS – Return On Advertising Spend) és javíthatja az ügyfélelégedettséget, valamint átfogó képet kaphat a vezetői döntésekhez.

Front office támogatásával segíti az ügyfelekkel történő kommunikációt hangátvitel, web chat, chat, SMS vagy más csatorna használatával.

14. Optimalizált beszerzés, logisztika és ellátási lánc.

Logisztikai funkcionalitása támogatásával megvalósítható már a beszerzéstől kezdve a raktárkészlet teljes körű kezelése, nyilvántartása, a készlet nyomkövetése és a különleges tulajdonságú áruk, pl. szavatossági lejárattal rendelkező árukészlet kezelésére, szállításuk és disztribúciójuk kezeléséig.

Ellátási lánc-menedzsment funkcionalitással a beszállítókkal és a vevőkkel az integráció elve megvalósítható és az együttműködés alapjául szolgáló kölcsönös információ-csere megvalósítható az ellátási lánc elemei között. A folyamatok integrálása és a szervezeti célok meghatározásával a vevők kiszolgálása ugyanazon szempont szerint valamennyi ellátási lánc-elemnél azonos módon megvalósítható, illetve az árutovábbítás folyamata egyszerűen tervezhetővé és szervezhetővé válik.

Szállítmányozás-kezelése kiterjed a cég gépjármű flotta-nyilvántartás, műszaki adatok, dokumentációk, engedélyek szakszerű rendszerezése és összeköthetőséget biztosít olyan külső modulokhoz, amelyek segítségével megvalósíthatók a fuvarszervezés feladatai, a gépjárművezetők és diszpécserek kommunikációja, illetve útvonaltervező és navigációs funkciókkal terjeszthető ki.

Gyártási-termelési funkcionális területe támogatja az alapanyagok és felkész termékek, valamint az áruk raktárkészletének optimális szinten tartását, miközben segíti az átfutási időket minimalizálni. Ennek eredménye képpen kevesebb munkaidő ráfordítás szükséges a szokásos folyamatokhoz és optimalizálhatóak a szükséges emberi erőforrások.

A készletszintek, az alapanyagok és félkész termékek szükségletének figyelésével gyártási előrejelzések készíthetőek, miközben a lehetőségünk van készletszintekhez tartozó figyelésre és szükség esetén riasztásokra. A hatékonyságnöveléssel a raktárkészletek csökkentését is megvalósíthatjuk, így jelentős költségeket takaríthatunk meg, valamint csökkenthetjük a raktárkészletben álló pénz összegét.

Az alapanyagok kezelése, a gyártási rendelések előre rögzítése, majd a gyártás ütemezése – amelyre a vállalatirányítási rendszer prioritásokat, munka- és erőforrás szükségletet is képes meghatározni -, valamint a minőségellenőrzési és a hulladék- valamint selejtkezeléssel elérhetjük a raktárkészlet optimalizálását és a gyártás hatékonyságának növelését.

A vállalati folyamatok támogatás mellett jelentős minőségjavítás és hatékonyságnövekedés érhető el az egységekre jutó fajlagos költség optimalizálásával, így a cég nyeresége is növelhető.

15. Pénzügy kimutatások és tömeges számlakezelés problémamentesen.

Kiemelkedő az, amely a vállalatirányítási rendszerek pénzügyi területének fejlődését jellemzi. Online banki rendszerekkel integrálhatóságával az ügyviteli rendszerünkbe beemelhetjük a tranzakciókat. A vállalatirányítási rendszerünk rögzíti a bejövő számlákat és biztosítja a tárolásukat és visszakereshetőségüket a jogszabályi előírásoknak megfelelően. Az összerendeléseket a rendszer elvégezheti automatizáltan vagy ajánlást tehet azokra (pl. számlaszám alapján).

Nagy mennyiség esetén is a kimenő és bejövő számlákat így könnyen figyelemmel kísérhetjük és teljesíthetjük, az elmaradások és hiányosságok könnyen felfedhetővé válnak és ha úgy döntünk, akkor fizetési felszólításokat is küldhetünk a késedelmesen fizetőknek.

A rendszere kifizetéseinkhez, amelyeket havi, negyedéves, féléves, éves ütemezéssel szükséges fizetnünk különböző jogcímen, számlázási csoportokat is rendelhetünk. Ezen tranzakciókhoz automatizálhatjuk a számlák elkészítést, így biztosíthatjuk az időbeni teljesítést. A vállalatirányítási rendszerünknek képesnek kell lennie nem csak készpénzes, átutalásos, csekkes, de e-számlák befogadására és kezelésre is. Nagy számú ügyfélkör esetén a számlázási feladatok jelentősen leegyszerűsödnek.

A kintlévőségek figyelemmel kísérése és a szükséges lépések (fizetési emlékeztető, felszólítás) több rendszerből akár tömegesen is kiküldhető. Egyes pénzügyi modulok nagy előnye lehet, hogy a partnereinket leinformálhatjuk és lekérhetővé tehetjük a negatív- és pozitív pénzügyi eseményeit is.

A papír alapú számlázás vállalat irányítási rendszerben történő használatával jelentősen lecsökkenthetjük az adminisztrációhoz szükséges időt és energiát is. A vállalatunk könyvelője számára is jelentős munkaidőt spórolhatunk meg, ha a számlák előzetes kontírozását a rendszerben végezzük, majd a könyvelésnek átadjuk a rendszerünk segítségével. Ezen módon történő számlakezelés feleslegessé teszi a kézzel történő bárminemű felvitelt.

A kiadásokból kimutathatóvá és több dimenzióból is megvizsgálhatóvá válnak a költségeink elemzései, amelyekből statisztikákat is készíthetünk idő vagy projekt alapon, üzletáganként is.

16. Humán erőforrás menedzsment és bérszámfejtés terhek nélkül.

HR funkcionális területe támogatja a válaszható béren kívüli juttatások (cafeteria) kezelését a vállalatok eltérő igényeinek megfelelően, valamint a bérszámfejtésre történő továbbadást, jelentős adminisztrációs terheket levéve ezáltal a szakállományról. A dolgozók személy- és munkaügyi adatai, a munkaszerződés és a munkaköri leírások rendszerben történő tárolása és kezelése csökkenti az adminisztrációs terheket is. Az integrált vállalatirányítási rendszer jellemzője, hogy az dolgozók adatai a felhasználói profiljukhoz is rendelkezésre állnak más modulban, így a hozzáférések és dolgozói nyilvántartások során az adatok összekapcsolhatóak.

17. Jogszabályi környezetbe illeszkedő.

Bármely vállalatirányítási rendszer (ERP) elképzelhetetlen anélkül, hogy úgy a hazai, mint a nemzetközi jogszabályi előírásoknak megfeleljen. Jogszabályváltozások esetén a rendszer működését szükséges az előírásokhoz igazítani a jogszabályi előírás hatálybalépéséig.

A rendszer szolgáltatásainak igénybevételéhez fontosak a szállítói nyilatkozatok, amelyek azt igazolják, hogy a pénzügyi és számviteli alrendszerek esetében – és természetesen más funkcionális területeken alkalmazott szoftver is – megfelel a törvényi előírásoknak.

18. Bárhonnan elérhető.

A rendszerhez való távoli hozzáférés biztosítása a szükséges funkcionalitások tekintetében kiemelt jelentőséggel bír napjainkban. Munkahelyen, telephelyen kívüli elérhetőséget ma már internetkapcsolattal nagyon sok helyről meg lehet valósítani. A munkatársak pontos és naprakész információt láthatnak akkor is, amikor otthonról vagy út közben csatlakoznak be laptopjukon, okostelefonjukon vagy tabletjükön, mindenféle többletköltség nélkül.

A távoli elérhetőség nem csak a munkavégzés hatékonyságát növeli, hanem a ma terjedő azon vállalati kultúrához is illeszthető, amelyben támogatják az otthoni munkavégzést is. Amennyiben on premise (saját telepítésű) rendszert használunk, annak kialakításától függően előfordulhat, hogy bizonyos területek eléréséhez (pl. dokumentumtároláshoz használt fájlszerverek VPN-en) külön kapcsolat-adatokat szükséges megadnunk. Felhő tárhely választása esetén ilyen jogosultság-ellenőrzés külön nem szükséges.

A rendszer választásánál vagy kialakításánál szem előtt kell tartanun, hogy az mennyire könnyen átlátható és megtanulható, valamint azt, hogy különböző platformokon, eszközökön és kijelző méreteken is jól használható e.

19. Folyamatos rendelkezésre állás és technikai támogatás.

A felhő alapú vállalatirányítási rendszerek általánosságban nagyobb rendelkezésre állást biztosítanak, mint a saját telepítésűek. Ennek oka az, hogy a felhőbe telepített rendszer optimalizált környezetben fut és az erőforrás-igények változása esetén (pl. nagy volumenű számítási feladatok, adatbázisműveletek és üzleti automaták futása idején) a rendszer dinamikusan biztosítja a szükséges memória és processzor-teljesítményt. Rendelkezésre állásuk éves szint 99.5 % felett van, amelyet egy lokális telepítésű on-premise rendszerrel gyakorta nehéz lenne elérni.

Technikai támogatás tekintetében a folyamatos ügyfél és technikai support szolgáltatás alapvető és elengedhetetlen a rendszer működési hibái esetén.

20. Aki kimarad – lemarad!

A ’70-es éveket követően a vállalatirányítási rendszerek rohamos mértkében elterjedtek, kibővültek és mára már kikerülhetetlenné váltak.

A mai információs társadalomban a cégek nem maradnak versenyképesek, ha nem alkalmazkodnak rugalmasan ehhez a dinamikus piaci környezet-változáshoz.

A vállalatirányítási rendszerek mai fejlődésében trend figyelhető meg, amely azt mutatja, hogy ezen digitalizáció gyorsul és több szempontból jelentősen megváltozik:

  • Felhő alapú tárhelyen üzemeltetése egyre népszerűbb, így az üzleti ambícióinkat célszerű ezirányba terelnünk cégünk digitális transzformációja során a megtakarítások érdekében és új üzleti modellek kialakításában.
  • Alapvetővé és bővülővé válik. A vállalatirányítási rendszerekre ma már újabb, mesterséges intelligencia megoldások (AI – Artificial intelligence) épülnek és gépi tanuló algoritmusok kapcsolódnak és fejlett adatelemző (AA – Advanced analytics) szolgáltatások válnak szerves részeivé, amelyek így a valósidejű funkcionalitás-bővülést hozzák magukkal.
  • Nemcsak igényekre, de személyre szólóvá is válik, amelynek során a központban a felhasználói élmény (UX – User experience) áll, miközben a szoftverek platformfüggetlenné és különböző csatornákon való elérhetősége rohamosan terjed.
  • Betekintések az adatkonverzió segítségével kibővülőben vannak. Az adatvagyon gyarapodásával a rendszerekben tárolt információ és így a szervezeti tudás egyre nagyobb méreteket ölt, a tudásalapú szervezetek hajtómotorjává válnak a vállalatirányítási rendszereik.

A vállalatok digitalizációja nem csak az üzleti modellekre van hatással, hanem annak funkcionális területeit is nagymértékben átalakítja. A vállalatirányítási rendszerek, ide értve az ügyfélkapcsolat-menedzsment (CRM) és humán erőforrás (HR) menedzsment rendszereket is, ma már alapvető feltételei és követelményei a modern és hatékonyan működő sikeres gazdasági szervezeteknek. Képesek átalakítani a beszerzés, a termelés, értékesítés, az ellátásilánc-menedzsment, de még a pénzügy-számvitel munkákat és funkciókat és a vezetési feladatokat is.

A vállalatirányítási rendszerek az üzleti igényekhez alkalmazkodva fejlődtek és fejlődnek, támogatva a szervezeti célok elérését. Evolúciójuk során hatással vannak az üzleti folyamatokra, a szervezeti kultúrára, lassan megváltoztatva így a vállalatok működését és gyakran felépítésüket is.

Vállalatirányítási rendszerek kiválasztásában, bevezetésében és ehhez kapcsolódóan az üzleti- és munka folyamatok felmérésében tudok segíteni. A tevékenységem kiterjed az IT fejlesztés, projektvezetés és üzleti elemzés területekre is, így egyedi igények szerint kialakított rendszerek kialakításában is tudok segíteni. 

Ahhoz, hogy felmérjük mi lenne az optimális választás az Ön cége számára, egy többszakaszos folyamaton szükséges végig mennünk. Ennek első, kezdeti lépése az, hogy egy kötetlen megbeszélésen megismerhetem a cége tevékenységét, működésének főbb jellemzőit, folyamatait, területeit, valamint a vezetői preferenciákat és az eddig felmerült esetleges problémákat az üzletvitelben és döntéselőkészítésben.

Ha kérdése van, vagy segítség szükséges a részemről, keressen bizalommal az elérhetőségeim bármelyikén.

Csatlakozzon Ön is már több, mint 3900 követőmhöz a facebookon.


Ez is érdekelheti

  • Miért érdemes Google hirdetéseket használnia, ha nem akar lemaradni a versenytársaitól?

    Amit a Google hirdetésekről tudni érdemes A mai digitális világban, ahol a verseny egyre kiélezettebb, számos cégvezető szembesül azzal a problémával, hogy versenytársaik előnyre tesznek szert a Google hirdetések használatával. Ha Ön is úgy érzi, hogy versenyhátrányban van, és attól tart, hogy cége lemarad, akkor érdemes elgondolkodni azon, hogyan tudna felzárkózni és kihasználni az online…

    Olvassa tovább >


  • Marketing ügynökség helyett szakértői támogatás! (videó)

    Marketing ügynöség helyett szakértői támogatás: Küldjön üzenetet, vagy foglaljon időpontot egy kötelezettségmentes konzultációra!

    Olvassa tovább >


  • Közösségi média platformok Magyarországon – Elérés, ügyfélszerzés, kapcsolatépítés

    Online marketing stratégiában döntő szerepe van annak, hogy a megfelelő közösségi média platformot használjuk az ügyfeleink és üzleti céljaink elérésre és azokat hogyan használjuk. A cikk a BNI C686 üzleti kapcsolatépítő csoportban 2023 februárban megtartott előadásomat foglalja össze és egészíti ki. Rövid áttekintést adok Magyarországon leginkább használt közösségi média platformokról, elérési adatairól és használhatóságukról értékesítési…

    Olvassa tovább >


  • IT üzleti elemzés – értékteremtés és hatékonyságnövelés

    Az IT üzleti elemzés összefogja és összeköti az üzleti célok, folyamatok és működés, valamint az IT fejlesztés, üzemeltetés és rendszerszervezés feladatait és szereplőit. Fő feladatok közé tartozik IT üzleti elemzés nélkül megvalósított fejlesztés esetében gyakran azzal találkozhatnak az üzleti (megrendelő) részéről, hogy az igényeik és követelményeik nem jutnak érvényre, a fejlesztés csak lassan, erőforrás pazarlóan…

    Olvassa tovább >


  • Online marketing és e-kereskedelmi lehetőségek felmérése, tanácsadás és költségtervezés

    Online marketing és e-kereskedelmi lehetőségek felmérése, tanácsadás és költségtervezés céja egy költséghatékony és eredményes online marketing stratégiájának kialakítása, a megfelelő marketing csatornák, platformok, eszközök és folyamatok kialakítására javaslatok megtétele, valamint a költségtervezéshez kiinduló adatok biztosítása. A marketing kampánykezelés és tevékenységek megkezdése előtt célszerű ezen lehetőségeket felmérni és egy átfogó stratégiát kialakítanunk az online növekedéshez, a…

    Olvassa tovább >